Fenntartható (lelki) fejlődés

Miért fontos a rendszeres gyakorlás?

A rendszeres gyakorlás alatt természetesen érthető mind a fizikai/testi, mind a szellemi/tudati technikák alkalmazása.

Miért fontos ez?

Egyre többször látom magam körül (és éreztem már magamon is), hogy hiába a nagyon erős oldások és technikák, még vissza-visszaköszönnek olyan állapotok, amik már nem indokoltak.
A "gyógyulások" mindig megtörténnek, hiszen a lélek könnyen visszakapcsolódik az egység és az egészség állapotához, azonban tudatunk már keményebb dió...

Az elménk a "hozott anyagból dolgozik", szereti a jól bevált, megszokott sémákat.

Vegyünk egy családállítást, ahol megtörténik a katarzis, visszakapcsolódunk a Forráshoz és  létrehozunk egy új mintázatot. Azonban ezt meg kell ismertetni az elménkkel és meg kell tanítani arra, hogy ez egy új irány és új lehetőség. Ezért szoktalak arra biztatni Benneteket, hogy idézzétek fel minél többször azt az állapotot, amit az állításban elértünk.
Ez nem mindenkinek sikerül, de akinek igen, annak látványosan javul az életminősége és a hozott problémát felszámolja. Láttam ilyet, szerencsére egészen sokat. De látom azt is, amikor akár rosszabb állapotba kerül az, akivel dolgoztunk, mert már sokkal nagyobb erőfeszítés ragaszkodni a régi mintához, mint megélni az újat.

Mit tehetünk ilyenkor?
Ami a legtöbb terápiában közös: visszakapcsol minket az egység és egészség állapotához. Nincs más dolgunk tehát, mint találni egy technikát és bevezetni ennek segítségével egy új szokást, amellyel kizökkentjük magunkat a megszokott sémákból.

Évek alatt észrevettem, hogy egy technika nem is elég... A tánc és a tudatosan végzett légzés a testemen keresztül kapcsol vissza. Néha az illóolajos masszázs esik jól, máskor meditálok, vizualizálok. Szeretem a szimbólumokat, az érzékeléssel kapcsolatos gyakorlatokat is, és jöhet mindenféle tudati technika!
Minél több eszköz van a kezemben, annál könnyebb. Olyanok ezek, mint a játékszerek, vagy egy ruhásszekrény - azzal játszom, vagy azt veszem fel, amihez éppen kedvem van, vagy ami az adott szituációhoz jobban passzol.
Ha pl. nagyon behúzom magam, akkor fizikai szintről megyek és jön a mozgás, légzés. Ha fáradt a testem, akkor mehetnek tudati technikák.

Tehát hajrá test és elmetorna - ép testben ép lélek ÉS ép lélekkel ép test jár!

we_now_offer_ravel_packages_and_tours_to_alaska_-4.png